HÍREK
Szerencsi élmények
2023. december 07-én a 3. éves tanító szakos hallgatók egy élményekkel teli tanulmányi kiránduláson vettek részt dr. Nagy Balázs tanár úr szervezésében. Gyönyörű hóesésben, vonattal utaztunk Szerencsre, ahol először is a Turisztikai Központba látogattunk el.
A tanítási verseny eredményei
Az Óvó- és Tanítóképző Intézet az Eötvös József Gyakorló Általános Iskola és Gimnáziummal közösen az idén is megrendezte a végzős nappali és levelező tagozatos tanító szakos hallgatók számára a tanítási versenyt. A három fordulóból álló megmérettetésre (tervezet, tanítás, védés) 9 hallgató vállalkozott.
LEGO-val az inklúzióért
A Szent Imre Katolikus Gimnázium 10. és 11. osztályos tanulóinak tartott LEGO-foglalkozást dr. Nagy Balázs az Egy sima egy fordított Egyesület „Befogadó közösséget építünk” című programjához kapcsolódóan 2023. november 27-én.
Mesekurzus a múzeumfaluban
2023. november 22-én óvodapedagógus és tanító szakos hallgatók a Sóstói Múzeumfaluba látogattak el az egyetem és a múzeumfalu közötti együttműködés keretében. A félévente sorra kerülő kurzusok célja, hogy a leendő pedagógusok néprajzi ismeretekkel felvértezve a jövő generáció érdeklődését is felkelthessék a népi értékek, a hagyományok iránt.
Gyárlátogatáson az óvodapedagógusok
2023. november 15-én a 2. éves óvodapedagógus hallgatók LEGO gyárlátogatáson vettek részt dr. Mándy Tihamér tanár úr szervezésében. A nagy élményt nyújtó program résztvevői megismerhették, hogyan készülnek az építőkockák, és mennyi óvintézkedést tesz a cég a gyerekek biztonságáért.
Magyar Tudomány Ünnepe az intézetben
2023. november 14-én a Nyíregyházi Egyetem Óvó- és Tanítóképző Intézetének a Magyar Tudomány Ünnepe alkalmából szervezett programján helyi óvodák életébe kaphattak betekintést az érdeklődők. Imre Rubenné dr.
Helyi óvodai programok bemutatkozása I.
A Magyar Tudomány Ünnepe alkalmából "Így csináljuk mi'" - Helyi óvodai programok bemutatkozás I. címmel rendeznek konferenciát a Nyíregyházi Egyetem Óvó- és Tanítóképző Intézetében 2023. november 14-én. Részletes program és meghívó a linkre kattintva tölthető le. Minden érdeklődőt szeretettel várnak!
Szakesten szórakoztak hallgatóink
2023. október 17-én az intézmény nagyelőadójában került sor az Óvó- és Tanítóképző Intézet szakestjére. A tavalyi rendezvény sikeréből kiindulva az egyes csoportok bemutatkozása és a vetélkedők idén is benne maradtak a programban, ami kiegészült az első évesek avatásával, illetve a program végén lehetőség volt zenés mulatságon is részt venniük a hallgatóknak. Az ötletes bemutatkozó műsorszámok közül idén a III. éves tanító szakos hallgatók mesei jelenete aratta a legnagyobb sikert, aminek köszönhetően ők nyerték el a tortát.
A Biztos Kezdet Gyerekházzal ismerkedtek
2023. október 13-án A Biztos Kezdet program elmélete és gyakorlata óra (BOV2133) keretében a III. éves óvodapedagógus alapszakos hallgatók intézménylátogatáson vettek részt dr. Takács Tamara tanárnő vezetésével a Görögszállási Biztos Kezdet Gyerekházban. Az intézménylátogatáson a hallgatók nagy érdeklődéssel tanulmányozták a hátrányos helyzetű gyermekek fejlesztését segítő program megvalósítását.
Kiss Lajos esszé- / értekezésírói pályázat
Az Óvó- és Tanítóképző Intézet dr. Kiss Lajos tanítóképző intézeti igazgató emlékére esszé- / értekezésírói pályázatot hirdet nappali és levelező tagozatos tanító és óvodapedagógus szakos hallgatók részére.
Pályázati kiírás