HÍREK

Főzőverseny a nappalis tanítóknak

Ebben az évben is megrendezésre került az Óvó- és Tanítóképző Intézet hagyományos főzőversenye dr. Mándy Tihamér tanár úr szervezésében 2025. május 6-án. A főzésen a II. és III. éves nappali tagozatos tanító szakos hallgatók vettek részt. A kissé hűvösebb idő ellenére remek hangulatban telt a főzés, és igazán finom ételek készültek. A csapatok két főzőhelyet foglaltak el, és már fél 10-kor neki is láttak az ételek készítésének, melyben a hallgatók családtagjai is segédkeztek.

Kiváló szereplés a 37. OTDK-n

2025. április 14–16. között a Károli Gáspár Református Egyetem Pedagógiai Kara adott otthont a 37. Országos Tudományos Diákköri Konferencia Tanulás- és Tanításmódszertani – Tudástechnológiai Szekciójának, ahol a Nyíregyházi Egyetem hallgatói és oktatói is képviselték intézményünket. Az Óvó- és Tanítóképző Intézetből három hallgató mutatta be kutatását.

Legyen minden gyermek biztonságban

„Egyetlen feltárt gyermekbántalmazási ügyre huszonöt olyan jut, amely örökre rejtve marad.” Ez a megrendítő adat nemcsak statisztikai tény, tükröt tart a szülők, a pedagógusok, az egész társadalom elé.

Koncertlátogatás a Vikár Sándor Zeneiskolában

2025. április 9-én kihelyezett zenetörténet óra keretében a másodéves tanító szakos hallgatók Bódi Viktória Olga tanárnő kíséretében élő, komolyzenei hangversenyen vettek részt a nyíregyházi Vikár Sándor Zeneiskolában. A koncerten fiatalokból álló vonószenekarok, illetve szólóhangszeresek léptek fel. Az egyórás program keretében a zeneirodalom számos ismert és kevésbé ismert darabjai csendültek fel.

Eredmények a Szép magyar beszéd versenyről

A Nyíregyházi Egyetem Nyelv- és Irodalomtudományi Intézete az Óvó- és Tanítóképző Intézettel együtt rendezte meg a Kazinczyról elnevezett Szép magyar beszéd verseny házi fordulóját 2025. március 25-én. A versenyen az Óvó- és Tanítóképző Intézet három hallgatója vett részt (Hrubóczki Anett, Korpás László, Márkus Lili), akik mindannyian meggyőző teljesítményt nyújtottak, és kiérdemelték a zsűri elismerését.

Országos liturgikusének-verseny

Március 21-én Máriapócson tartották a görögkatolikusok liturgikusének-versenyének döntőjét, ahol több mint 200 gyermek és felnőtt mutatta meg tudását. Idén is a máriapócsi kegytemplomban gyülekeztek a versenyzők, hogy köszöntsék az Istenszülőt. Közösen imádkoztak a Szentlélekhez, hogy segítsen a diákoknak, szervezőknek és a zsűri tagjainak is, hogy ezen a napon minden jól sikerüljön.

Együttműködés köttetett

Együttműködési megállapodást írt alá a Nyíregyházi Egyetem és a Rotary Club Nyíregyháza 2025. március 19-én. A térségben egyedülálló oktatási és közösségi programok vállalása mellett a partnerség fontos célja az is, hogy ösztönözzék a hallgatók társadalmi szerepvállalását.

Siker az énekversenyen

A Görögkatolikus Metropólia szervezésében, 2025. március 8-án szombaton rendezték meg Nyíregyházán a Szent Miklós Görögkatolikus Általános Iskolában az idei liturgikusének-verseny vármegyei fordulóját. A Nyíregyházi Egyetem 3 hallgatója vett részt a rendezvényen, képviselve intézményünket.

Szép magyar beszéd versenyre várjuk a hallgatókat

A Kazinczy-díj Alapítványi Bizottság, az Anyanyelvápolók Szövetsége és a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Bölcsészet- és Társadalomtudományi Kar Vitéz János Tanárképző Központ esztergomi képzési helyszínén meghirdeti a 2024/2025-ös tanévre a felsőoktatási intézmények Kazinczyról elnevezett Szép magyar beszéd versenyét, amelynek célja az anyanyelvi neve

Felvételi élménynapot tartottunk

2025. január 30-án került sor a Nyíregyházi Egyetem felvételi élménynapjára. A központi tájékoztató előadásokat követően az érdeklődő diákok az egyes intézetek képzéseivel is megismerkedhettek. Az Óvó- és Tanítóképző Intézet képzési kínálatát dr. Nagy Balázs mutatta be a látogatóknak, majd két végzős tanító szakos hallgató - Borbély Panna Sára, Demkó Boglárka - és két végzős óvodapedagógus szakos hallgató - Albert Bianka, Szabó Nikoletta - tartott előadást az egyetemi életről, a hallgatói gyakorlatokról és a változatos programokról.