HÍREK

Digitális Okosjáték Óvodásoknak

Az óvodapedagógusok képzését és módszertani kutatásokat is támogathat egy IKT-eszköz, amit Konkoly Sándor, a Digitális Okosjáték Óvodásoknak feltalálója mutatott be 2023. október 12-én. A Nyíregyházi Egyetem MII-IKT támogató műhelye (Matematika és Informatika Intézet - Infokommunikációs és Technológiai támogató műhely) által szervezett program célja az volt, hogy egy olyan együttműködés jöjjön létre a Nyíregyházi Egyetem és a DIOO között, melyben az intézmény oktatói és hallgatói egyaránt szerepet kaphatnak.

Pályaválasztási kiállításon mutatkoztunk be

2023. október 4-5-én a diákok első kézből kaphattak hasznos információkat a vármegye legnagyobb pályaorientációs eseményén a Continental Arénában, melyet a Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Kormányhivatal szervezett. Összesen 76 kiállító, közép- és felsőfokú oktatási intézmények és gimnáziumok kínálták képzéseiket a továbbtanulóknak, de az iskolák mellett a megye jelentős foglalkoztatói is kitelepültek a rendezvényre, melyen programokkal, bemutatókkal várták az érdeklődőket.

Mesemondó versenyt rendeztek

2023. október 2-án került sor az Óvó- és Tanítóképző Intézet által hirdetett "Népek meséi" című mesemondó verseny házi fordulójára, melyen a jelentkezőknek egy szabadon választott népmesét kellett előadniuk élőszavas mesemondással. A versenyt Márkus Lili, I. évfolyamos óvodapedagógus szakos hallgató nyerte a Kelekótyinka című mesével, így ő képviselheti az országos versenyen az intézményt. Második helyezett lett Márton Rita, szintén I. éves óvodapedagógus szakos hallgató.

Több szemszögből a népmeséről

Immár hagyomány lett az Őszi Meseegyetemből, hiszen a tavalyi nagysikerű rendezvény után idén újra megvalósult az a szakmai-módszertani program, melyre hallgatókat, gyakorló pedagógusokat és minden meseszerető érdeklődőt vártak a szervezők. Az Óvó- és Tanítóképző Intézet valamint A Magyar Népmeséért Alapítvány közös kezdeményezésére a magyar népmese napjának közelében, 2023. szeptember 28-án került sor. Az alaphangulatot ebben az éveben is a Kossuth-díjas mesemondó, előadóművész, Berecz András teremtette meg, az ő fellépését pedig szakmai előadások követték. A neves mesepszichológus, dr.

II. Őszi Meseegyetem

A Magyar Népmeséért Alapítvány és a Nyíregyházi Egyetem Óvó- és Tanítóképző Intézete szeretettel hív minden kedves érdeklődőt a II. Őszi Meseegyetem című rendezvényére. Időpont: 2023. szeptember 28. (csütörtök) 10.00 óra Helyszín: Nyíregyházi Egyetem, B épület nagyelőadó Előadók: Berecz András, Kádár Annamária, Biczó Gábor, Kovácsné Mráz Ágnes, Tompos Krisztina, Tóth Gábor Részletes program elérhető a linkre kattintva.

Intézetünk a szakMAfest-en

2023. szeptember 15-én került sor Nyíregyháza belvárosában arra az egésznapos rendezvényre, melyen az érdeklődők több helyszínen, tematikus utcákon, sétányokon barangolva, szórakoztató formában juthattak hozzá a szakmaválasztáshoz és a munkaerőpiaci foglalkoztatáshoz kapcsolódó információkhoz. A fesztiválon a Nyíregyházi Egyetem több egysége is képviseltette magát. Az Óvó- és Tanítóképző Intézet nappali tagozatos, tanító szakos, 3.

Mesemondó verseny

Az Óvó- és Tanítóképző Intézet NÉPEK MESÉI címmel mesemondó versenyt hirdet csecsemő- és kisgyermeknevelő, óvodapedagógus és tanító szakos hallgatók számára. A versenyzőknek egy szabadon választott népmesét kell elmondaniuk. A versenyfelhívás letölthető a linkre kattintva.

Kiváló oktatónk elismerése

2023. július 8-án, a Nyíregyházi Egyetem Oklevélátadó Ünnepi Szenátusi Ülésének keretében kitüntetések átadására is sor került.

Végzős búcsúztató

2023. május 24-én került sor a végzős óvodapedagógus és tanító szakos hallgatók hagyományos búcsúztató ünnepségére. A rendezvényt megtisztelte jelenlétével dr. Szabó György, a Nyíregyházi Egyetem rektora, aki köszöntőjében a folyamatos tanulás és önképzés jelentőségére hívta fel a figyelmet.

Látogatás a Múzeumfaluba

2023. május 23-án az I. éves tanító szakos és a III. éves tanító szakos hallgatók látogattak el a Sóstói Múzeumfaluba dr. Nagy Balázs tanár úr vezetésével. A hallgatók egy múzeumpedagógiai foglalkozás keretein belül ismerkedtek a Kalamáris vendéglő kínálatával, azaz az intézménynek a Petőfivel kapcsolatos időszaki kiállításával, majd egy séta során áttekintést kaptak a megye népi építészetének jellegzetességeiről is. A programot a Nyíregyházi Egyetem Kulturális Albizottsága támogatta.