Az Óvó- és Tanítóképző Intézet az Eötvös József Gyakorló Általános Iskola és Gimnáziummal közösen az idén is megrendezte végzős nappali és levelező tagozatos tanító szakos hallgatói számára a tanítási versenyt. A három fordulóból álló megmérettetésre (tervezet, tanítás, védés) kilenc hallgató vállalkozott. A zsűri döntése alapján a legjobb hat tervezet készítője valósíthatta meg elképzeléseit.
A védésre, a reflexiók elmondására 2019. november 14-én került sor.
A hat tagból álló szakmai zsűri változatosnak és szorosnak ítélte meg a versenyt.
Eredmények:

  1. Rolek Tamara
  2. Kiss Dalma
  3. Virág Csaba
  4. Farkas Petra
  5. Szász Levente
  6. Szilágyiné Gégény Klaudia

A debreceni Országos Anyanyelvi Tanítási Versenyen Rolek Tamara képviseli intézményünket. A hallgató szakvezetője: Bere Andrea.

Drágár Nikolett 2. évfolyamos tanító szakos hallgató eredményesen szerepelt 2019. november 16-án a Nagy J. Béla Kárpát-medencei helyesírási versenyen, amelyet hagyományosan az egri Eszterházy Kátoly Egyetem Magyar Nyelvészeti Tanszéke rendezett meg.

Lehet másképp! - Új módszerek az énektanításban címmel tart előadást Molnár Ágnes, az Eötvös József Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium tanára 2019. november 20-án (szerdán) 11:00 órától a D épület 1. körelőadójában. Az Óvó- és Tanítóképző Intézet „Jó gyakorlatok” előadássorozatára minden érdeklődőt szeretettel várnak. 

Az idei tanévben folytatódik a „Jó gyakorlatok” címmel tavaly elkezdett előadások sorozata, melynek keretében innovatív pedagógusok mutatják be, hogyan képesek lépést tartani a 21. századi kihívásokkal. Október 30-án (szerda) 11 órától Némethné Hegedüs Melinda, az Apáczai Csere János Általános Iskola és AMI drámapedagógusa osztja meg ötleteit a hallgatósággal. Előadásának címe: „Mondd, akarsz-e játszani?” - A drámapedagógia megvalósítása az anyanyelvi nevelés folyamatában. A D épület 1. körelőadójában sorra kerülő rendezvényre minden érdeklődőt szeretettel várnak az Óvó- és Tanítóképző Intézet munkatársai.

Meghívó

2019. július 7. és 12. között a Nyíregyházi Család- és Gyermekjóléti Központ ötfős csapata képviselte Nyíregyházát és Magyarországot Strasbourgban az Európa Tanács által megrendezett „Enter! Youth Week” rendezvényen. A programon az ifjúság jelenlegi helyzetéről, alapvető jogairól, valamint a Tanács által 2015-ben elfogadott Enter! Recommendation tagállamonkénti megvalósításáról esett szó. A rendezvényen 48 ország számos szakértője és több mint 350 fiatalja vett részt, köztük Kiss Fanni, a Nyíregyházi Egyetem másodéves óvodapedagógia szakos hallgatója.

A Soproni Egyetem Benedek Elek Pedagógiai Kara a felsőfokú óvónőképzés kezdetének, és a soproni Felsőfokú Óvónőképző Intézet létesítésének 60. évfordulója alkalmából „Óvodai élet, óvónői lét, óvónőképzés az 1960-as, 1970-es években” címmel pályázatot hirdet neveléstörténeti (óvodapedagógus életpálya, óvodatörténet, az óvónőképzés története) pályamunka írására, óvodapedagógus hallgatók számára.

A pályázati felhívás letölthető a linkre kattintva.

Balla Vanessza, II. évfolyamos tanító szakos levelező tagozatos hallgató a 2019-es Magyar Egyetemi - Főiskolai Országos Testépítő és Fitness Bajnokságon Bikini fitness kategóriában 3. helyet szerzett. A versenyt Budapesten, a Kőrösi Csoma Sándor Kulturális Központban tartották a Testépítők Nemzetközi Szövetsége (IFBB) által rendezett Magyar Kupával egy napon, ahol Vanessza három kategóriában szerepelt. A versenyen elért eredményei: Bikini Fitness Junior: abszolút 3. helyezés, Bikini Fitness Minősítő: Arany Minősítés, Bikini Fitness Felnőtt -162 cm: 6. helyezés. Teljesítményéhez gratulálunk!

A szorgalmi időszak utolsó hetében idén is sor került a negyedéves tanító szakos hallgatók búcsúztatójára. Az oktatókkal és a diáktársakkal való utolsó bensőséges találkozót óvodapedagógus szakos hallgatók zenei összeálítása nyitotta, majd Imre Rubenné dr. intézetigazgató útravalónak szánt ünnepi gondolatai hangzottak el. A meghitt percekbe a gyakorlóiskola kisdiákjai hoztak vidámságot szavalataikkal. A hallgatói búcsúbszédeket a különböző versenyeken eredményes hallgatók elismerése követte. Minden évben ez a program a színhelye a dr. Kiss Lajos tanítóképző intézetigazgató emlékére meghirdetett esszé- és értekezésírói pályázatra benyújtott dolgozatok értékelésének is. Az idei díjazott Konkoly Gyöngyi, II. éves tanító szakos hallgató munkáját dr. Kiss Anikót méltatta. Az ünnepséget követően az intézet oktatói vendégül látták a végzős hallgatókat, akik búcsúdalokat énekelve, fotók segítségével elevenítették fel a sok közös élményt, az emlékezetes pillanatokat.

A Nyíregyházi Egyetem Kulturális Albizottságának pályázati támogatását elnyerve látogattak színházba a végzős tanító szakos magyar műveltségterületes hallgatók. Ezúttal a Korunk irodalma című tantárgy keretében is feldolgozott népszerű kortárs szerző, Dragomán György Kalucsni című drámáját tekintették meg a Móricz Zsigmond Színház nagyszínpadán. A hallgatóknak maradandó élményt szerzett az erdélyi magyar író darabja, melyben a diktatúrák működéséről készített szikár látleletet.

Irodalmi séta keretében ismerkedtek a végzős tanító szakos magyar műveltségterületes hallgatók a város és a régió irodalmi emlékhelyeivel. A kiindulópont a Nyíregyházi Egyetem Bessenyei Aulájában lévő Bessenyei-szobor volt, ahonnan az Északi temetőben lévő Bessenyei-síremlékhez vezetett az út, majd a belváros irodalmi vonatkozású szobrai, emléktáblái következtek egészen a Krúdy-szülőházig. Az egyes állomásokon az érintett alkotók pályájának regionális kötődései is megelevenedtek. A hallgatókat dr. Nagy Balázs tanár úr és dr. Bihari Albertné, a Móricz Zsigmond Kulturális Egyesület titkára kalauzolta.