2026. május 19-én került sor az Óvó- és Tanítóképző Intézet végzős tanító és óvodapedagógus szakos hallgatóinak búcsúztatására, vagy ismertebb nevén a végzős ballagásra, ami az intézet egyik legszebb és legrégibb hagyományokkal rendelkező rendezvénye. A program idén is bővelkedett megható pillanatokban, a műsorban szereplő alsóbb évesek, valamint a vendégszereplő óvodások és kisiskolások felejthetetlenné tették a jövő pedagógusainak búcsúztatását. Az eseményen dr. Nagy Balázs, az intézet vezetője ünnepi beszédben a pedagógus hivatás szépségére és súlyára irányította a figyelmet, kiemelve a hitelesség, a türelmesség és az empátia fontosságát. A programot zenei és irodalmi műsorszámok színesítették. Idén az Eszterlánc Északi Óvoda néptáncos csoportja mutatta be "Mit játszódjunk, békát nyúzzunk" című műsorát Soós Gizella vezetésével, majd az Eötvös Gyöngyszemei tehetséggondozó csoport következett Takácsné Rajtik Piroska vezetésével. A hallgatók zenei összeállítását Bódi Viktória tanárnő tanította be, az irodalmi részekért dr. Bényei Ágnes tanárnő felelt, a műsort pedig dr. Dráviczki Sándor tanár úr koordinálta. A rendezvény nemcsak az intézmény éves programjának része, hanem fontos közösségformáló esemény is. A végzősök útravalót is kaptak: megerősítést abban, hogy a megszerzett tudás és tapasztalat révén képesek lesznek értéket teremteni választott hivatásukban. Az intézet vezetése jókívánságaival búcsúzott a hallgatóktól, bízva abban, hogy elhivatottságuk hosszú távon is meghatározza majd pedagógiai pályájukat.
Végzős hallgatók ballagása