Különdíj az Országos Tudományos Diákköri Konferenciáról

8 május, 2023
otdk

Idén 36. alkalommal tartották meg a kutató fiatalok legnagyobb hazai tudományos rendezvényét, az Országos Tudományos Diákköri Konferenciát. A Tanulás- és Tanításmódszertani–Tudástechnológiai szekciónak a Pécsi Tudományegyetem szekszárdi campusa adott otthont április 25. és 27. között. Az esemény jelentőségét jól érzékelteti, hogy az idei megmérettetésre 182 dolgozatot neveztek, melyeket 29 tagozatban mutattak be a szóbeli fordulóban. Az említett szekcióban a Nyíregyházi Egyetem öt hallgatója szerepelt, közülük hárman az Óvó- és Tanítóképző Intézet hallgatói. A legjobb eredményt Erős Vivien Emese, III. éves óvodapedagógus és I. éves csecsemő- és kisgyermeknevelő szakos hallgató érte el a regionális népmesék óvodai feldolgozásának lehetőségeit vizsgáló munkájával, amiért különdíjat kapott. Sikeresen szerepelt Ténai Kincső Nóra, szintén III. éves óvodapedagógus szakos hallgató a Duplafedalű lírai művek az óvodában című kutatásával. Mindketten az Irodalompedagógia az óvodában című tagozatban tartották tartották meg előadásukat. Témavezetőjük: dr. Nagy Balázs. Ugyancsak sikeresen szerepelt Czine-Macsuga Szandra, III. éves tanító szakos hallgató, aki a Sajátos nevelési igényű gyerekek pedagógiája című tagozatban BTMN és nem BTMN gyerekek az osztályban címmel tartott előadást, az ő témavezetője: dr. Sebestyén Krisztina.